Ma már könnyedén lehet számtalan helyről kereskedni tőzsdei indexekkel. Ilyen a DAX index (német index), BUX index (magyar index), de az amerikai, angol, francia és egyéb indexeket is könnyedén jó árban el lehet ma már érni.
Mit is érdemes tudni róluk?
Az első, hogy sokkal kisebb a kockázatuk, mert egy-egy hír kevésbé hat rájuk. Például, ha egy konkrét részvényt veszünk a magyar piacon, akkor annak az árfolyam az egyik napról a másikra akár nagyot is ugorhat, ha olyan hír van rajta. De az index nem ugrik ekkorát az egyik napról a másikra. Illetve ha ugrik is nagyobbat, akkor is egy-egy részvény még nagyobbat ugrik. Tehát a kockázata tényleg kisebb. Igaz, tőkeáttétellel lehet növelni az indexek kockázatát is.
Másik fontos tulajdonsága, hogy pont mivel nem olyan kockázatos, ezért sokszor nincs benne akkora mozgás és izgalom, mint egy-egy részvényben, így lassabb és hosszabb távú kereskedést igényel, viszont egy nem napon belüli kereskedés esetén, azaz néhány napig, hétig tartva a pozíciót nagyon kellemes és jó eszköz lehet.
Ráadásul a piaci irányok ugyanúgy érvényesek rájuk, hiszen ők maguk a piac.
Több kereskedési stratégia is ismert, hogyan érdemes napon túl kereskedni ilyen indexeket, melyek lényege általában, hogy eldöntsük a piaci környezetről, hogy milyen hangulatban van. Erre számos technikai elemzéses módszer van és szintén számos fundamentális mutató. Ezek használatával egy kiszámítható, alacsony kockázatú stratégia alkalmazható.
Ezekről is szó lesz egy napos “swing trade stratégiák” oktatásunkon.