Címkék: ‘British Petrol’

Mire jutott a British Petrol elemzésünk:

2010. október. 6.

Közel 3 hónap telt el az előző bejegyzés óta és most nagyító alá vesszük, hogy mi történt azokkal a vállalatokkal, melyekről még 3 hónappal ezelőtt írtunk a BP olajkatasztrófa kapcsán.

Cameron International Corporation (CAM):

Papírjai megközelítőleg 32%-ot drágultak $33-ról $43.48-ra. Ez azt jelenti, hogy aki ebbe a vállalatba fektetett, lényegesen kevesebbet kockázatott, mint az, aki a BP-be fektetett, pedig az közel 37%-os növekedést ért el július 1. óta.

National Oilwell Varco, Inc. (NOV):

Papírjai közel 40%-ot emelkedtek az előző bejegyzés óta. Tehát, aki ebbe a vállalatba fektetett, nem csak kevesebbet kockáztatott egy esetleges BP vállalatról érkező negatív hír kapcsán, amiből volt rendesen, de árfolyama sem mozgottolyan hektikusan, mint a BP-é.

Ráadásul jelentősen szinte kétszeres mértékben meghaladta ezek a hozamok a S&P500 indexét, ami azt jelenti, hogy lényegesebben jobban teljesített mint a piac.

Összességében megérte ezekbe a vállalatokba fektetni.

BP olajkatasztrófa és a fúró gyártok kapcsolata

2010. július. 1.

A Pitchard Capital Partners elemzője szerint. Fúrófelszerelések előállítói profitálhatnak abból, hogy szigorítják a biztonsági előírásokat. Az új előírások megnövelheti a berendezések eladását. A kitörések megakadályozói (BOP), lesznek a legfontosabb részei a biztonsági berendezéseknek. Ezek a legdrágább részei az olajfúró berendezéseknek. A Quest Offshore Resources Inc. elemzője szerint a teljes költségek 10%-át teszi ki, ami 40 millió dollár. Ennek a ténynek a fényében, a vezető mélytengeri fúrótornyok BOP gyártói (az eladások alapján) a Cameron International, National Oilwell Varco és a GE Oil & Gas része. A világon kevesebb, mint 10 vállalat állít elő a mélytengeri fúrókhoz megfelelő berendezést.

Érintett vállalatok: CAM, NOV

BP olajkatasztrófa és az élelmiszer kapcsolata

2010. július. 1.

Azoknak az éttermeknek az árai fognak megemelkedni, amelyeknek étlapján tenger gyümölcsei is vannak és ételeikhez a hozzávalókat az öbölből szerzik be a garnélákat és a osztrigákat. A tenger gyümölcseinek az árai, melyek az öbölből származnak növekedésnek fog indulni, ami a kínálat csökkenés miatt fog bekövetkezni. Amerika osztrigáinak 70%-a, a garnéláknak 69%-a és a rákok 90%-a az öbölből származik. A teljes tenger gyümölcseinek 2%-a az öbölből származik. Az öbölbéli államok területén ez egy 77 Milliárd dolláros iparág. Továbbá az is negatívan érinti majd a tenger gyümölcsei üzletet, hogy az emberek aggódni fognak majd a tenger gyümölcseinek tisztasága miatt.

Hasonló a helyzet az élelmiszerboltoknál. A kínálatcsökkenés emelni fogja az árakat. Az élelmiszerbolt láncokra lesz a leginkább hatással a kínálatcsökkenés.

Érintett vállalatok: NLC, CLH, PG, ASH, EMN, NR, ARJ

BP olajkatasztrófa és a kiömlött olaj feltakarítása

2010. június. 28.

Az olajfolt feltakarításához egy eljárást használnak, ami a dispersant. A dipersant-ot az olaj folyam szivárgásának közelébe fecskendezik. A dispersantet úgy tervezték, hogy szappanként viselkedjen, hogy távol tartsa az olajat a partoktól.

Az egyetlen vállalat, ami disparsantet állít elő – amit a BP is használ a feltakarításhoz – az a Nalco Holding Co. (NLC). A Nalco a vezető víztisztító és folyamat tökéletesítő vállalat. „ A termékértékesítéseknek még nincs jelentős hatása a bevételekre.” – mondta a Nalco vezérigazgatója Erik Fyrwald. „De lehetetlen megjósolni, hogy meddig tart még az incidens és hogy mennyi termékre lesz szükség.”

A következő vállalat, amelyik érintve van a takarításban az a Clean Harbor. A Clean Harbor (CLH) az első számú környezeti vészhelyzet kezelője az USA-ban. Az ő szolgáltatásait vették igénybe a Mexikói-öböl kapcsán. A Clean Harbor rengeteg mindenben részt vesz az olajszivárgás kapcsán, beleértve az elkülönítést, a takarítást, a megsemmisítés és az újrahasznosítást. A féléves bevételeinek, 4 352 millió dollárnak a 15-20 %-os növekedésére számít a vállalat.

Érintett vállalatok: NLC, CLH, PG, ASH, EMN, NR, ARJ

BP olajkatasztrófa és a hajózás kapcsolata

2010. június. 28.

Az olajfolt a hajózási útvonalba áramlik, akkor az veszélyeztetheti a hajózást. Az olaj nem okoz fizikai sérülést az óceánjáró hajóknak, de bejuthat a raktérbe és illegális belépni az amerikai kikötőkbe azoknak a hajóknak, amik szennyezhetik a vizét. A piszkos, bejövő hajóknak át kell szállítania a rakományát vagy meg kell őket tisztítani, ami időt vesz igénybe. A hajók tisztítása késéseket és torlódásokat okozhatnak. A teljes Mississippi rendszer egy kritikus szállítmányozási útvonala az USA gazdaságának központjának, érezni fogja azt, ha a hajók tisztítása miatt késnek szállítmányok.

A kikötők, melyek a leginkább érzékenyek az olajszivárgásra azok: Louisiana Offshore Oil Port (LOOP), Pascagoula nagyobb kikötői, Mississippi, Mobile, Alabama és New Orleans.

2010.Június 2-án Alabama, Mississippi és Nyugat-Florida azt mondta, hogy őket még nem érte el az olaj és nem számítanak arra, hogy a hajózásra hatással lenne. Az USA parti őrsége azt mondta, hogy arra számítanak, ha tisztítani kell a hajókat, az növelheti a hajózási költségeket és fenn tudják tartani a folyamatos közlekedést. Az eddigi jelentések szerint a beérkező hajók közül mindössze 1 hajót kellett tisztítani és a megtisztítása fél és egy óra közt volt. Ha ez a szám növekszik, akkor a torlódás miatt átirányítják a hajókat más kikötőkbe.
A fő termék, amiket az öbölbe szállítanak, az a kávé. Az USA kávéimportjának 70%-a a New Orleans-i kikötőn jön keresztül.

Több olaj szállító, mint Hornbeck Offshore Shippers (HOS), aminek bázisai Cavingtonban és Louisiana-ban vannak, külföldi vizekre viszik hajóikat a moratórium miatt.
Hornbecknek a bevételének 35%-át a Mexikói-öbölből származik, és ez veszélyben van a korlátozások miatt. Hornbeck azt mondta, hogy a forgótőkéje, a hitelkerete és a pénzárama elég lesz az év hátralévő adósságának törlesztésére, működési költségek és a tőkekiadások fedezésére.

Érintett vállalatok: HOS, TDW, CKH, ISH

BP: Kitermelés és új területek utáni kutatás kapcsolata

2010. június. 28.

Sok azoknak a vállalatoknak a száma, melyek a Mexikói-öbölben – ami bizonyítottam több olaj lelőhellyel rendelkezik – nyílt tengeri fúrásokat végeznek egyaránt sekély és mély vizeken. Jelenleg az Obama kormány benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, ami betiltaná 6 hónapra a mélytengeri fúrásokat, valamint olyan szabálymódosításokat, ami meglehetősen késleltetné azokat a projekteket, amik alacsonyabb vizeken fúrnának. A kormány azt állítja, hogy ezeket a regulációkat szükséges véghezvinni, annak érdekében, hogy megakadályozzák, a mélyvízi katasztrófa megismétlődését.
Ezen a héten az olaj és gáz vállalatok nemtetszésüket fejezték ki a szabályváltozások miatt, miután az állami és a helyi kormány azt állította, hogy még annál is több állást veszítenek el az emberek, mint amennyit már eddig elveszítettek az olajszivárgás miatt.
A Louisinanai szenátor, Mary Landrieu azt mondta:
„A sekély-vízi fúrások késleltetése és a mélyvízi területek felfedezésének tilalma meglehetősen romboló hatással lehet az energiaszektor vállalataira, a belföldi ellátókra, valamint az öböl partjain dolgozókra”. Az amerikai belügyminiszter Ken Salazar erre a kijelentésre ezt a választ adta: „A munkahelyek minket is nyugtalanítanak, de az elsődleges feladatunk az az, hogy biztosítsuk a nyílttengeri fúrások biztonságát.” A régióban működő nagy olaj és gáz vállalatok valószínűleg több hónapig, vagy évekig fognak még szenvedni a bizonytalanság miatt, ami körülveszi a törvényhozást, valamint a takarítási erőfeszítések miatt. Ahelyett, hogy ezekbe a vállalatokba fektetnénk, azokba a vállalatokba kellene fektetni, amik csak kissé érintettek az öbölbéli eseményekben. Több olyan vállalatot találhatunk, amik a BP-krízis miatt meglehetősen alacsony áron forognak a tőzsdéken. Ezek a vállalatok azokból a befektetőkből fognak profitálni, akik nem akarnak kockázatot vállalni azzal, hogy újabb események látnak napvilágot a Mexikói-öböl kapcsán.

A vállalat, mely a leginkább édekelt a Pápua új-Gíneai vízalatti területek felderítésében, valamint olaj és gáz feltárásban az InterOil Corporation (IOC), ami megközelítőleg 4,7 millió hektárnyi területet birtokol. Az IOC teljes mértékig részt vesz a fúrási folyamattól a kiskereskedelmi értékesítésig. Továbbá a vállalat tulajdonosa és üzemeltetője egy olyan olajfúró toronynak, ami képes napi 36 000 hordót kitermelni.

A Petrobras Energia SA (PZE) egy globális felderítő és kitermelő vállalat, mely Argentínában, Bolíviában, Ecuadorban, Peruban és Venezuelában működik. A vállalat tulajdonosa és működtetője olyan olajfinomítóknak, amelyek gázolajat, dízel olajat, benzint, aszfaltot és speciális aszfaltot. Továbbá a vállalat több olyan petrochemicals-t termel, amit többféle ipar is alkalmaz. A vállalat 1 978 000 hordó crude olajat képes kitermelni naponta, valamint 422 000 hordónyi földgázt. A Petrobras az alternatív üzemagyag előállítás felé terjeszkedik és 5 bioüzemanyag ültetvénye, 10 thermoelektromos üzeme, és egy szélerőműve van. A részvények elsődleges fő birtokosa a Brazil kormány.

Brigham Exploration Company (BEXP) egy független területi feltáró, fejlődő és elállító vállalat, ami a hazai, szárazföldi területeken végez fúrásokat. A Rocky Mountans-ban végez fúrásokat, a Mexikói-öbölben a szárazföldön, az Anadarko Basinben és Nyugat-Texasban. Elsődleges vevői a nemzetközi csővezetékek előállítói, a feldolgozói üzemek működtetői és a marketing vállalatok. A vállalat alkalmazottai vézna, uncsi tapasztalt 11 geológus, 6 geofizikus, 2 számítógép specialista programozó és 5 technikai geológus, akik speciális felfedezési eljárást használnak. A vállalat tervei szerint 2010-ben 180 millió dollárt költ 60 kút fúrására, hogy terjeszkedjenek.

Érintett vállalatok:
IOC, PZE, BEXP

BP olajszivárgás hogyan hat a turistákra?

2010. június. 28.

Azzal, hogy kevesebb turista látogat el az öbölbe, az üzleti ingatlanok tulajdonosait is megviselheti az olajszivárgás. Meg fog nőni az üresen maradt üzletek száma, ha a kiskereskedők nem tudják fizetni a bérleti díjakat. A hitel és jelzálog szektor még mindig próbál talpra állni, és keresi azt az alacsony kamatrátát, amivel nem úszik el a tulajdonosok ingatlana. A Reits adósságállománya a csúcsokon van, zuhanó ingatlanárakkal és csökkenő pánzárammal. Összességében az olajszivárgás hatása a turisztikai szektorra és az ingatlan árakra addig lesz negatív hatással az ingatlan szektorra, amíg nem csökken az üresedő üzletek száma, nem áll meg a bevásárlóközpontok és kaszinók bérleti díjának zuhanása. Van még egy dolog, amiről érdemes szót ejteni az öbölbeli REITS kapcsán az a tény, hogy a befektetők kevésbé lesznek hajlamosak arra, hogy egy olyan helyen vegyenek ingatlan, aminek a szomszédságában környezeti katasztrófa van.

Érintett vállalatok: LEN, JOE, REG és a EGP

BP olajszivárgás és a turizmus kapcsolata

2010. június. 28.

Azokat a turisztikai és szórakoztatóipari vállalatokat, amelyek a Mexikói-öbölben működnek negatívan fogja érinteni az olajszivárgás. 5 USA állam, Texas, Alabama, Louisiana, Mississippi és Florida fogja leginkább megszenvedni az olajkatasztrófa okozta kárt. Turisztikai költések meghaladják a 100 milliárd dollárt, és több mint 1 millió lakost foglalkoztat a régióban. A part 10 mérföldes körzetében – ami 1 756 ingatlanból és 156 400 vendégszobából áll – csökkenést tapasztaltak szobafoglalásban, kihasználtságban és az átlagos napi kihasználtságban. Az USA gazdaságának növekedésének hatására a vendéglátói és a szerencsejáték ipar is növekedésnek indult, de a parti régió üzleteit tönkre teheti az olajszivárgás. Annak érdekében, hogy a szállodák továbbra is vonzzák a turistákat és fenntartsák a foglalásaikat, agresszív marketinggel alacsony árakat, ingyen golfot hirdet. Ez a 2009-es szintek alá viheti a bevételeket, ami már eddig is történelmi mélyponton volt. A tulajdonosok és turisztikai hivatalnokok becslése szerint a szobafoglalások 25-30%-al csökkentek. A BP megígérte hogy 15 millió dollárral támogatja Alabama, Louisiana és Mississippi turisztikára fordított marketing kiadásait. Florida már megkapta azt a 25 millió dollárt, amivel közvetíteni tudták azt az üzenetet, hogy a partjai tiszták maradtak.

Érintett vállalatok: ISLE, BYD és CCL

British Petrol (BP) és az olaj katasztrófa

2010. június. 28.

Most már hetek óta, hónapok óta a mexikói-öbölben történtek határozzák meg a médiát Amerikában. Minden nap hosszasan foglalkoznak a hírrel és az előrejelzések alapján egész nyáron ez még téma lesz, mivel augusztusig semmiképp nem tudják elállítani a folyamatos olaj szivárgást.
Ez a katasztrófa messze az eddig ismert legnagyobb, ami az olajhoz köthető és még senki sem tudja hol a vége.
Ez a katasztrófa alapjaiban fogja megváltoztatni a mai világot, de legalábbis egy jó ideig számtalan hatása lesz megkerülhetetlen.
És mint ilyen a gazdasági hatását sem lehet lebecsülni. Önmagában a BP (British Petrol) részvényein is lehetett keresni a tőzsdei kereskedők számára (erről daytrade-del foglalkozó honlapukon olvashat), de a közép és hosszú távú hatásai is elég jól ismerhetőek és ezáltal a tőzsdén jól jövedelmezőek lehetnek.

A továbbiakban jó pár elemzést közlünk, amelyben a szektorokat és részvényeket is bemutatjuk. Az elemzéseket az amerikai partnerünk honlapján angolul is elérhetőek. (www.hedgefundlive.com)